Tápanyaghiány – tápoldat
Tápanyaghiányt már a levelek jó előre jelzik. Pótlásukra az egyik leghatékonyabb módszer a tápoldatozás. A tápoldatos termesztés jelentőségét az adja, hogy a két alapvető termesztési tényező, a víz és a tápanyag együttesen, összehangoltan pótolható.
Az erősen savanyú vagy erősen meszes talajokon egyaránt kialakulhat magnéziumhiány, például a túlzott káliumműtrágyázás miatt is. Az erek közötti levélrészek zöld színe kezdetben halványodik, később kisárgul. Az erek közvetlen környéke kékeszölddé válik. A sárguló foltok lassan megbarnulnak és elszáradnak, végül a levél idő előtt lehull. A vörösbor-szőlők levelein tápanyaghiánykor vöröses árnyalatokat is megfigyelhetünk. A magnéziumhiány tünetei az idősebb leveleken mutatkoznak először, az erek közötti részeken, nem pedig a széleken. A hiány pótlására magnéziumtartalmú műtrágyát vagy levéltrágyát adagoljunk, ősszel pedig javítsuk a talaj kémhatását. A vashiány okozta klorózis a fiatal hajtásokon látható először. A levelek sárgászöldek lesznek, erős hiánynál egészen kifehérednek. Kiváltója a meszes talaj (6-7 pH fölött), ahonnan a növény nem tudja felvenni a vasat. A hiány megszüntetésére, lehetőleg még májusban, olyan levél- és talajtrágyát juttassunk ki, amely szerves kötésben tartalmazza a vasat. A szőlő ugyanis ebben az időszakban tudja legjobban beépíteni a hiányzó elemet.
A tápoldatos termesztés általános jellemzői
– Alaptrágyázásra csak mérsékelt mennyiségben van szükség. Talajvizsgálat alapján alaptrágyáznak szerves trágyával és komplex műtrágyával.
– Palánta korban és az állományban is folyamatosan tápoldatoznak a növények fejlettségének, a környezeti tényezőknek és a termesztési célnak megfelelően összehangolt vízadaggal, tápelem-arányokkal és tápanyag-mennyiséggel.
– A talaj (közeg) tápanyagszintje mindig pontosan annyi, amennyit a növény igényel.
– A növény szabályozható a tápelem-arányokkal, a tápoldat töménységével, és a vízadaggal (az egyéb tényezőket is összehangolva).
– Összetett hatása miatt nagyon eredményes módszer, egyszerre több tényező kedvező hatása és kölcsönhatása érvényesül a tápoldatos termesztésben.
– Minimális tápanyag megy kárba, kisebb a kimosódás, a lekötődés és a túladagolás miatti veszteség, ezért nő a tápanyag-hatékonyság.
– Az egyenletes kijuttatás nem igényel külön munkát.
– Környezetkímélő, takarékos és gazdaságos módszer.
Tápoldatozáskor a tápanyagot vízben oldva juttatjuk a gyökerekhez. A módszer élettani és termesztéstechnológiai oldalról nézve is előnyös: élettani szempontból azért, mert a kívánt mennyiségben és töménységben áll rendelkezésre és folyamatosan hozzáférhető a víz és a tápelemek; termesztéstechnológiai szempontból pedig azért, mert egyszerűen, egyenletesen kijuttatható ilyen alakban a tápanyag, és a növény is irányítható a tápelemek és a nedvességszint szabályozásával.
A tápoldatos termesztés jelentőségét tehát az adja, hogy a két alapvető termesztési tényező, a víz és a tápanyag együttesen, összehangoltan pótolható. Más oldalról nézve, a szükség és a lehetőség alapozta meg az ilyen mértékű elterjedését. A szükség azt jelenti, hogy a növények könnyen felvehető tápanyagokat igényelnek, megfelelő tápelemarány mellett és folyamatosan. A lehetőség, hogy olyan öntözési rendszerek, technikák terjedtek el, amikkel megoldható a megfelelő kijuttatás, illetve léteznek olyan minőségű, összetételű, és alapanyagú műtrágyák, amik vízben maradék nélkül oldódnak, és a hatékonyságuk messze túlhaladja a hagyományos műtrágyákét.
A tápoldatozás kivitelezése
Alapvetően három lehetőség létezik a tápoldatozás technológiai kivitelezésére.
Kiegészítő, vagy egyszerű tápoldatozáskor a jelentősebb mértékű alaptrágyázással kerül ki a tápanyag-szükséglet nagy része, és a tápoldattal egy-egy tápelemet pótolunk, esetleg átfogó kiegészítést végzünk a hiánytünetek kezelésére, vagy a fejlődés irányítására. Általában egyetlen törzsoldattal, vagy egy menetben, közvetlen bekeveréssel készül a tápoldat.
Komplett tápoldatozáskor a teljes tápelemsort az állomány rendelkezésére bocsátjuk, folyamatosan. Talajon és hidrokultúrában egyaránt alkalmazható módszer. Általában két törzsoldat készül a recept alapján: az egyik a kalcium- és azzal keverhető műtrágyákból, a másik pedig a szulfát- és a foszfáttartalmú műtrágyákból, illetve a szükséges savból. Az „A“ és „B“ törzsoldatból azonos mennyiséget adagolva készül a végleges tápoldat. Az állományt szinte folyamatosan öntözzük az alacsony töménységű tápoldattal.
A három tápoldatos rendszer a két törzsoldat-tartályos adagolás gondjainak kiküszöbölésére nyújt lehetőséget, talajos termesztésben alkalmazható. Az „A” és a „B” tápoldatot felváltva alkalmazzuk 3-3- szor (ugyanazon töménységgel, tehát a ciklusra jellemző EC-vel juttatjuk ki a savazott műtrágyákat), majd a savazott öntözővízzel, a „C” tápoldattal fejezzük be a hetes tápoldatozási ciklust. Természetesen a receptúra tökéletesen megfelel a kettős adagoláséi tápoldatozásra is, amikor az „A” és „B” tartályból fele-fele mennyiséggel komplett tápoldatot készítünk.
A tápanyag-utánpótlás legkorszerűbb módja
A tápoldatozás lehetővé teszi a legkorszerűbb tápanyag utánpótlást, ugyanakkor a talaj nélküli, hidrokultúrás termesztésben az utánpótlás egyetlen formája. Az utóbbi években a talajos hajtatásban is egyre terjed a tisztán tápoldatos termesztés, azaz, hogy alaptrágyázás nélkül, kizárólag tápoldattal kap tápanyagot a növény.
A tápoldatos termesztésben az egyenletes és az igényeknek megfelelő vízellátás a tápanyag-utánpótlással azonos jelentőségű, hiszen élettani szempontból csak optimális nedvesség mellett jó a tápanyagfelvétel. A nedvességtartalom állandó kedvező szinten tartása tehát éppen olyan fontos, mint a megfelelő tápanyagszint.
A tápoldatot közvetlenül vagy két menetben (hígítással) lehet elkészíteni. Közvetlen készítéssel gyakorlatilag készre keverik a tápoldatot az öntözővíz-tárolóban a végleges tápanyag-mennyiséggel, -arányokkal, EC-vel és pH-val. A hígításos tápoldat-készítés esetén a tápanyagból először kisebb mennyiségű vízzel tömény oldatot, úgynevezett törzsoldatot készítenek. Ez a törzsoldat kerül szabályozott mennyiségben – adagolóval vagy felszívatással – az öntözővízhez.
A tápoldat összetétele, kiigazítási lehetőségek
A tápoldatozás során elsősorban a tápoldat összetételét – ezzel a tápelem-arányokat – illetve a töménységét – ezzel a tápanyag mennyiséget – változtatjuk. A sav mennyiségével elsősorban a kémhatást módosítjuk.
A tápoldat összetételét a tápanyag-ellátás céljának megfelelően határozzuk meg, azaz attól függően, hogy tápoldatos termesztésről, vagy csak kiegészítő tápoldatozásról van szó. A tápoldatos termesztésben teljes ellátást nyújtunk a növénynek a tenyészidőszakban, tehát arányos, kiegyensúlyozott összetételű, makró és mikroelemes oldatokat használunk. Kiegészítő tápoldatozásnál csak a hiányzó elemeket pótoljuk.
A tápoldatok összetételét általában standard (alap, vagy általános) recept alakjában adják meg. Ezek az összetételek talajon a szükséges előkészítés után használhatók; kőgyapotos termesztésben pedig általános összetételnek tekinthetők a teljes tenyészidőszakra.
A tápoldat összetételénél a tápelem-arányok és a tápelemek mennyisége egyaránt fontos tényezők, mivel jelentősen befolyásolják a tápanyagfelvételt és a növény fejlődését, azaz a vegetatív-generatív egyensúlyt. Fontos, hogy a tápelem-arányok igazodjanak az időjárási és a környezeti tényezőkhöz, illetve a növény fejlődési szakaszaihoz. Borús, hűvös időben csökken a növény növekedési lendülete, a nitrogénfelvétel alacsonyabb, ugyanakkor viszonylag magasabb a kálium-igény. Ebben az időszakban kisebb a vízfogyasztás. Mivel az alacsony sószint (EC) is növekedés-serkentő, a vegetatív jelleget erősítő tényező, ezért borús, fényszegény, hűvös időben, gyenge fűtésnél magasabb sószinttel (EC-vel) kell tápoldatozni.
Mivel a tápanyagfelvétel a fénymennyiséghez is igazodik (a fotoszintézissel, növekedési ütemmel összhangbán), a késő őszi, téli, kora tavaszi időszakban kisebb nitrogén-felvétellel és nagyobb kálium-igénnyel kell számolni.
A tápanyagfelvétel ütemét figyelembe v éve a foszfort és a mikroelemeket elsősorban a fiatal növények igénylik, a fejlődés kezdeti időszakában. A káliumigényes növényeknél a káliumot az érés időszakát megelőzően és az érés alatt kell kiemelten kezelni. A nitrogén-ellátás folyamatos legyen, és arányos a terheléssel, növekedéssel.
A tápoldat összetételét nemcsak a műtrágyák, hanem az öntözővíz oldott elemei és a savazással bevitt elemek együtt adják. Pontosan kell ismerni és figyelembe kell venni a vízminőséget, mert csak így kerülhető el az egyes elemek túladagolása, a tápelem-arányok váratlan megváltozása, illetve a felhalmozódások. Adott esetben pedig el kell végezni a szükséges beavatkozást, kiigazításokat. Ez a talajon is fontos, de a konténeres és a hidrokultúrás termesztésben elengedhetetlen!
Fő a fokozatosság
A tápoldat összetételét a talajvizsgálati eredmények alapján is kiigazíthatjuk. A csökkenő tápelemek mennyiségét növelni, az emelkedőkét csökkenteni kell a tápoldatban, hogy a talajban a célértéknek megfelelően arányos és kiegyensúlyozott legyen az összetétel (a zöldség- és dísznövény-termesztésben a tenyészidőszakra javasolt célértékek szerint). Ugyanígy kell eljárni a növényanalízis eredmények ismeretében.
A tápoldat-korrekcióra a fokozatosság legyen jellemző. Valamely tápelem túlzott csökkentése vagy növelése a talajban ugyanúgy kedvezőtlen a növényre, mint bármely más hirtelen külső hatás. Fokozatosan, folyamatosan emelhető csak a talajok tápelem-mennyisége. Folyamatosan kisebb, csökkentett adaggal kell elérni, hogy a növény elfogyassza a feleslegben lévő tápeleme(ke)t. A fokozatosság azt jelenti, hogy az alap (standard) tápoldathoz viszonyítva 10-30%-os (nagyon indokolt esetben átmeneti 30%) többlet, vagy csökkentés a megfelelő. Nagyobb változtatás kőgyapoton és konténeres kultúrákban megzavarhatja a növény tápanyagforgalmát. Mindezek természetesen feltételezik azt is, hogy a talaj és a gyökérközeg (gyökérzóna) tápelem-vizsgálata valamennyire folyamatos legyen. Tehát a korrekciókhoz talajon legalább 4-6 hetenkénti, hidrokultúrában 3-4 hetenkénti elemzés szükséges!