Tőkepótlás – rügy-termékenység
A jövedelmező szőlőtermesztés egyik alapfeltétele a jól beállt ültetvény. A tőkehiányok pótlását a tőkék korának és az ültetvény sajátosságainak a figyelembevételével végezzük. A hiányzó tőkék száma hűen tükrözi a művelés gondosságát, a szőlész hozzáértését és a termesztés sikerében való érdekeltségét.
A hagyományos termesztésben a kiesett tőkéket évente pótolták, a rendszeres bujtások, döntések eredményeként az eredetileg sorokba telepített szőlők az idő múlásával sortalan jelleget öltöttek. A tőkeifjításnak és a hiányok lelkiismeretes pótlásának köszönhetően a filoxéravész előtti időkben a szőlőskertek évszázadokon át szolgáltak; addig nem mondtak le róluk, amíg a tőkék bujtásra, vagy önmaguk alá döntésre alkalmas vesszőt hoztak. A kis tenyészterületű, mérsékelt egyedi terhelésű tőkék pusztulása amúgy sem járt számottevő hozamkieséssel.
Ezzel szemben a széles sortávolságú szőlőkben egy-egy nagy termőképességű tőke elvesztése sokkal „fájdalmasabb” veszteséget jelent a szőlősgazdának. Kesergés helyett fordítsunk több figyelmet a hiánytalan tőkeállomány létrehozására és fenntartására! Ne feledkezzünk el arról, hogy a művelés költsége lényegében ugyanannyi, mint a teljesen beállott ültetvényben: ugyanakkora területet kell megművelni, ápolni, de a várható hozam kevesebb.
Mi okozta?
A tőkepótlás nem egyenlő az üres tőkehelyek betelepítésével! Munkánk eredményességének a záloga a tőkeelhalás okának felismerése és a további pusztulás veszélyének az elhárítása. Elpusztulhat a tőke többek közt elemi károk (pl. téli fagy), állati kártevők (pl. cserebogár pajor), vagy kórtani okok következtében.
Viszonylag gyakori például a szőlő agrobaktériumos betegsége által okozott tőkeelhalás. A baktériumos golyvásodás körültekintő termőhely-választással, egészséges szaporítóanyag használatával, a jellegzetes tüneteket mutató tőkék kivágásával és megsemmisítésével, valamint a baktérium egészséges növényekre való átvitelének a korlátozásával többé-kevésbé elhárítható.
Számolnunk kell a tőkeelhalás talajtani okaival, illetve a talajuntsággal is. (A talajuntságnak többféle okozója lehet; kiválthatják egyebek mellett különböző gombák, baktériumok, sugárgombák és fonálférgek is.) Ilyen esetben sajnos nem zárható ki, hogy az egyébként hibátlanul végzett pótlások rövidesen elődeik sorsára jutnak.
A tőke pusztulásához vezethet a hibás, sérült, vagy fertőzött ültetőanyag használata. Az ültetvénylétesítés, valamint a szőlő művelése során vétett hibák szintén a tőkék elhalását idézhetik elő. Végzetes lehet egyebek mellett a gondatlan ültetés, az elővigyázatlan harmatgyökerezés, a rosszul megépített támasz, a szakszerűtlen növényvédőszer-, illetve mű- trágyahasználat, a művelőeszközökkel okozott durva sérülés és a tőke rendszeres túlterhelése. A tőkepusztulás mértéke az egyes szőlőfajták szerint gyakran eltérést mutat; a magasművelést legjobban a minőségi fehér- és vörösbor-szőlőfajták, legkevésbé s csemege- és a tömegborszőlők bírják.
Pótolni minden áron?
A pótlás módját az ültetvény korától, talajtani adottságaitól (kötött talaj , vagy filoxérával szemben immunis homok) és a tőkehiány mértékétől függően válasszuk meg. Tartsuk szem előtt, hogy a bujtás, döntés már első évben hoz termést, de a gyökeres vesszővel, oltvánnyal, zöldoltással való pótlás legkorábban három vagy négy év múltán kezd teremni.
Nem lehet kérdéses a pótlás szükségessége a termőre fordítás előtti időszakban, majd az ültetvény növekvő termőképességű életszakaszában.
Alapos megfontolást igényel azonban az idősebb, 20-30 éves, 20% feletti tőkehiánnyal küszködő szőlő felújítása. Amennyiben az állomány egészséges, kielégítően terem, érdemes belefogni a munkába. Döntő szempont az, hogy a pótlástőkék várható hozama mennyiben fedezi a ráfordított munkát, költségeket. Kiöregedett, beteg szőlőben, 40-50%-os hiány esetén csak egészen kivételes esetekben lehet indokolt a beavatkozás; többnyire bele kell törődnünk abba, hogy eljárt az idő a foghíjas szőlősorok felett.
Egyszerűségénél fogva csábító megoldásnak tűnik a tőkehiányok termőfelület-növeléssel, karhosszabbítással történő áthidalása, ez azonban nem minden esetben célravezető! Rossz egészségi állapotú, gyenge erőnlétű ültetvényben kockázatos fokozott hozamra kényszeríteni a szomszéd tőkéket. Fennáll a veszélye annak, hogy a nagyobb igénybevétel miatt legyengülnek, majd szintén idő előtt kiesnek, a túlterhelés miatt romlik a termés minősége.
Nem véletlen, hogy a tőkehiány kérdése az eredetvédelem kapcsán is felmerült. A Nagy-Somlói borvidék védett eredetű borairól szóló rendelet például előírja, hogy az ültetvényekben a telepítéskori tőkeszám legföljebb 10%-a hiányozhat.
A későbbi beállottság szempontjából kiemelkedő jelentőségű, hogy a fiatal szőlőt hiánymentesen tartsuk. Pótláshoz -az eredeti ültetési anyagnak megfelelően – nagy biológiai értékű gyökeres oltványt vagy
dugványt használjunk. Jó megoldás, ha az eredeti telepítési anyagból valamivel többet vásárolunk és felhasználásukig tenyész-edényben tartjuk, vagy kiiskolázzuk.
Június közepéig érdemes
Termőre fordulásig többnyire az ültetési anyag, vagy a terület előkészítésének hibái miatt esnek ki tőkék. A termőre fordítás nemcsak a tőkék életében jelent fordulópontot, hanem a tőkepótlás kivitelezésében is! Kénytelenek vagyunk lemondani a szabad gyökerű oltványokkal való pótlásról, mert a méretes szomszédok nagymértékben visszafognák, lehetetlenné tennék a fejlődésüket. (Legfeljebb egymás melletti hiányok pótlására alkalmazhatunk szabad gyökerű szaporítóanyagot.)
Olyan szaporítóanyagra van szükség, amely a nagyra nőtt testvér árnyékában, átnyúló gyökereinek szorítása ellenére is erőteljes hajtásnövekedésre képes. A sértetlen gyökérzettel átvitt pótlásszőlő zavartalanul folytathatja életműködését, ezért egyértelműen nagyobb teljesítményre képes, mint szabad gyökerű társa. Morágyi István vincellériskola-igazgató annak idején ötletes megoldást dolgozott ki a továbbnevelt oltványok bolygatás nélküli átvitelére. Az előnevelt szőlő talajjal együtt való kitermeléséhez 60 cm hosszú, 50 cm széles, alján élesre reszelt bádoghengert szerkesztett.
Aki nem kíván ekképpen babrálni, választhat tenyész-edényes oltványt is. A konténeres” tőkék tavasszal, illetve a tenyészidőben elvileg bármikor kiültethetők, de a június közepe után végzett pótlások általában gyengébben fejlődnek. A földlabdát ültetés előtt nedvesítsük át, majd a fóliazacskó nélkül helyezzük a pótlásgödörbe.
Nagy gondossággal lássunk neki a tőkehely előkészítésének. A pótláshoz a gödröt hozzávetőleg 50-60 centiméter mélyre, s mintegy 40 cm szélesre ássuk ki; az alját az ásóval lazítsuk fel. (Gödörfúróval is dolgozhatunk, ha a támasz lehetővé teszi a használatát.) A gyökér-, karómaradványokat és a cserebogárpajorokat szedjük ki. Az alaptrágyázás óta eltelt idő függvényében pótoljuk a tápanyagokat. Nem követünk el durva hibát, ha a pótlásgödörbe kb. 5-6 kg érett trágyát vagy komposztot teszünk.
A soralja vegyszeres gyomirtása a pótlástőkének az életébe kerülhet! Az érzékeny hajtásokat növekedési hengerrel óvhatjuk meg a leperzseléstől. Az áttetsző műanyag palást védelmében a hajtások többnyire
erőteljesebben fejlődnek; a henger adta támasz révén a kezelésük is leegyszerűsödik. A műanyag palást a vadkár ellen is hatásos, ennek ellenére célszerű télire levenni, mert a henger belsejében napsütéses időszakban jobban felmelegszik a levegő, ami korábbi rügyfakadáshoz, nagyobb lehűlés esetén fagykárhoz vezethet.
Oltányszőlők pótlására törzses ültetési anyagot, illetve tenyészedényes törzses oltványokat is felhasználhatunk. Régebben elterjedt megoldásnak számított a gyökeres alannyal való tőkepótlás, de körülményes kivitele, idő- és munkaigényessége miatt inkább csak szenvedélyes szőlészeknek javasolható. A módszer azon alapul, hogy a beállt ültetvényben a gyökeres alany növekedési erélye jelentősen felülmúlja a fiatal oltványét. Az elültetett alanytőkék az ültetést követő második vagy harmadik évben olyan erős hajtásokat hoznak, amelyek alkalmasak lesznek a zöldoltásra. A nyár elején, magasan átoltott tőkéket a nyugalmi időszakban önmaguk alá döntjük. A pótlástőke kialakítása természetesen csak ez után kezdődhet el.
Kivágás előtt álló oltványszőlőben az utolsó évek hozamát tőkepótló bujtással, illetve fejbujtással fokozhatjuk. A filoxéra elpusztíthatja a bujtvány gyökereit, ezért itt nem célszerű leválasztani az új növényt az anyatőkéről.
Homokon egyszerűbb
Lényegesen könnyebb a pótlás homoki szőlőkben, ahol nem él meg a filoxéra. Ott a legegyszerűbb, legeredményesebb pótlási módszert, a bujtást érdemes választani. A hiányzó tőke helyén gödröt ásunk, majd az anyatőke vesszőjét könyök alakban meghajlítjuk. Ezáltal az ívelés közelében erőteljes talpgyökerek jönnek létre. A sekélyen leívelt vesszőből viszonylag sok, de gyenge gyökér fejlődik. Merev szárú fajtáknál a hajlítás előtt óvatosan ropogtassuk meg a vesszőt. Tavasszal, a nedvkeringés beindulása után lássunk neki a munkának, mert a nedvben levő szőlővesszőt könnyebb kezelni.
A tavaszi bujtás azért is előnyösebb, mert elhagyhatjuk a csirkézést. Az anyatőkéről táplált bujtásvessző megbízhatóan gyökeresedik, gyorsan beéri az eredeti tőkeállományt, s már az első évben termést hoz. A tőke ledöntésével való pótlást csak akkor válasszuk, ha az anyatőke Újításra szorul.
A tőkepótlás sikeressége nemcsak a pótlás műveleteinek szakszerű elvégzésén, hanem a pótlástőkék egyedi gondozásán, az éves ápolási munkák rendszeres elvégzésén is múlik. Tartsuk gyommentesen a kiültetett növények környezetét. Ne hanyagoljuk el az egyedi hajtáskezelés, az öntözés és a növényvédelem feladatait; ezzel is elősegíthetjük a pótlásszőlők gyors fejlődését és mielőbbi felzárkózását.
A szőlőrügyek termékenysége
Legtermékenyebbek a cseren, a kétéves farészen nőtt vesszők világos rügyei. A vesszők szárcsomóin elhelyezkedő fejlett világos rügyeket figyelve azonban kiderül, hogy egyes fajták alsó rügyei is termékenyek, amíg másoknál csak a harmadik vagy a
negyedik rügytől feljebb lehet termésre számítani. Fürtkezdeményekből a vessző középső részein elhelyezkedő rügyekben van a legtöbb, ennél kevesebb az alsó és a felső rügyekben.
Az adott fajta termőképessége, genetikai adottság – mint ahogy az is, hogy a vesszőin hol helyezkednek el a termőrügyek és hol a nem termők.
A tenyészterülettel, a talaj tápanyag-ellátottságával és a művelésmóddal azonban befolyásolható ez a tényező. Metszésmódot aszerint választunk, és aszerint hagyunk meg rövidebb vagy hosszabb termővesszőket, hogy milyen a fajta termőrügyeinek az elhelyezkedése. A kordon és lugas művelési módnál a karok helyzete miatt kedvezőbbek az élettani körülmények. Ezért még a kevésbé termékeny fajtáknál is megfigyelhető, hogy szinte minden cser vesszőjének az alsó világos rügyéből és a fattyúhajtások világos rügyeiből is fejlődik termés. A fattyúhajtások mindig a tőke idősebb részeinek rejtett vagy alvó rügyeiből hajtanak ki, és ritkán hoznak termést.
Fiatal tőkék tavaszi gondozása
A szőlőtőkék életképességét és a későbbi termésmennyiséget a tőke első éveinek igényesen elvégzett ápolási munkái is nagyban befolyásolják. Figyeljünk arra, hogy az új telepítésű tőkén két erős hajtás maradjon csak, így azok jobban tudnak fejlődni. Előnyös, ha a hajtásokat nem csonkázzuk, és a hónaljhajtásokat sem távolítjuk el. Érdemes minél hosszabbra hagyni őket, hogy nagyobb lombfelülete legyen a fiatal tőkének, és a vesszők biztosan beérjenek.
Május végétől júliusig a legfontosabb feladat száraz időben az öntözés. Egy-egy alkalommal annyi vizet használjunk, hogy a szőlő gyökérzónája biztosan átnedvesedjen.
Gyomirtó szert a szőlő hároméves koráig ne használjunk, mert akadályozhatja a gyökérképződést. A tőkék alját takarhatjuk levágott fűvel, ez megtartja a nedvességet, és a gyomosodást is késlelteti. Vadkár-veszélyes területeken a fiatal tőkéket legalább fél méter magas védőhálóval vegyük körül.
Növényvédelem terén az első két évben elsősorban a peronoszpóra fertőzésére kell figyelni. Rendszeresen, kéthetente szükséges permetezni egészen szeptemberig, a hajtásnövekedés befejeződéséig. Más kártevők ellen csak azok fellépésekor kell védekezni.
Minél hamarabb ajánlatos a támrendszert kiépíteni, hogy a növekvő hajtásokat ki tudjuk kötözni.